MUSZKAFÖLDÖN - a második világháború után szovjet hadifogságba került felvidéki leventék és honvédek sorsát dolgozza fel 75 percben.

Sulci József

Sulci József 1922. december 10-én született. Az elemi iskolát szülőfalujában, Muzslán végezte. 1943 októberében rukkolt be a komáromi 22. m.k. gyalogezredhez, ahol lőelemszámító lett. 1944 novemberében került a frontra, de a frontvonalban csak néhány órát töltött. Alakulata 1945 április elején lépte át az osztrák–magyar határt, és egészen az Ybbs folyóig jutottak el nyugatra, ahol megvárták a háború végét. A hazafelé vezető úton esett szovjet fogságba, ahonnan csak három év múlva került haza.

A Szovjetunióból való visszatérése után egy ideig a családi gazdaságban dolgozott. A szövetkezetesítés utáni időszakban a helyi EFSZ-ben talált munkát, egy idő után csoportvezető lett. Egészen 1967 márciusáig a mezőgazdaságban maradt. Ezt követően nyugdíjaztatásáig, 1982. december 31-ig a párkányi papírgyárban dolgozott fűtőként. 1949 szeptemberében házasságot kötött Mészáros Ilonával, a házaspárnak két gyermeke született. Jelenleg öt unokája és négy dédunokája van.

Felesége halála óta egyedül él szülőfalujában, Muzslán.

Merva Arnold

Merva Arnold 1925. július 21-én, Deákin született. Az elemi iskolát szülőfalujában, a polgári iskolát Galántán végezte. 1941 szeptemberétől az érsekújvári szakipari iskola tanulója volt, 1944. szeptember 1-jétől segéd lett. 1945 januárjában a deáki leventékkel Németországba kellett mennie. A háború végén Berlinben szovjet hadifogságba esett, ahonnan csak 1948 tavaszán szabadult, ekkor került vissza Budapestre. Hazatérése után a deáki állami birtok műhelyében dolgozott. 1953 júliusában újra vasutas lett, a mozdonyvezetői vizsga letétele után harminc évig baleset nélkül irányította a vasúti szerelvényeket. 1985-ben vonult nyugdíjba.

Már fiatal korától érdeklődött a kultúra és a történelem iránt, a deáki CSEMADOK helyi szervezetének egyik alapító tagja. Nyugdíjas korában több időt fordíthatott a helytörténetre. Elsősorban a deáki családok történetével foglalkozott, több mint kétszáz családfát sikerült felállítania. Mivel a deáki római katolikus templom Mátyusföld egyik legismertebb szakrális műemléke és a községet gyakran látogatják az érdeklődők, Merva úr húsz évig idegenvezetői feladatokat is vállalt a szülőfalujában.

1952 nyarán házasodott össze Tóth Verával, akivel máig Deákin élnek. A házasságukból négy gyermek született, jelenleg hat unokája és öt dédunokája van.

Rácz Jenő

Rácz Jenő 1928. november 10-én született Nagymegyeren. Hétgyermekes munkáscsaládból származik. Mivel a családnak nem voltak földjei, fiatalon napszámosként kellett kezdenie. 1945 februárjában Ausztria keleti területére sorozták be mint leventét, május elején szovjet fogságba esett. Hazatérése után, 1945 júniusában ismét napszámos lett egy állami birtokon, majd 1948-tól kezdve traktoros brigádban dolgozott. 1950-ben vonult be kötelező katonai szolgálatra. A helyszínek Szered, Cheb, České Budějovice – itt radarkezelői képzést kapott. 1952 októbere helyett csak 1953 februárjában szerelt le, mivel annak idején mindössze néhány radarkezelő szakember állt a hadsereg rendelkezésére és szükség volt Rácz Jenő szakértelmére. Hazatérte után, 1954–55-ben egy szlovák középiskolát látogatott Nagymegyeren, majd egy 4 éves inspektorképző iskola következett Brünnben, az 1960-as években. Ennek elvégzése után a nagymegyeri járási hivatalba került, ahol a gépesítés („mechanizáció”) felügyeletével bízták meg, miközben a járási földműves újság főszerkesztői tisztét is betöltötte. A mezőgazdasági szakosztály nevelési referenseként Nyárasdon hároméves szövetkezeti munkaiskolát szervezett. Ezért 1954 őszén Pozsonyban elismerő oklevelet is átvehetett. 1954 és 1957 között a Nagymegyeri Városi Nemzeti Bizottság elnöke – ezzel elnyerte a Csehszlovákia legfiatalabb, járási székhelyen tevékenykedő városvezetőjének járó címet. 1957-ben visszakerült a járási nemzeti bizottságra, ahol az általános ügyekkel foglalkozó szakosztály vezetője lett. A kisjárások 1960-as megszűnése után a nagymegyeri bútorüzlet vezetője lett, ahol egészen a nyugdíjkorhatár elérése után két évvel történt nyugdíjaztatásáig (1991) tevékenykedett.

1953-ban nősült először, jelenleg második feleségével él Dunaszerdahelyen.

László Béla

1922. november 13-án született Sókszelőcén, egy húga és egy bátyja volt. Anyja fiatalon meghalt. Az alapiskolát szülőfalujában végezte, majd a földeken dolgozott édesapjával. 1943-ban hívták be a komáromi Öregvárba, a katonai szolgálatot egy ideig a fronton töltötte. 1944 novemberében került szovjet kézre, a hadifogságból 1948 nyarán menekült meg. Idehaza a földeken gazdálkodott, majd a családi földek szövetkezetesítése után (1952-ben) a nyitranováki bányába ment, ahol egy évet töltött. Rövid ideig a kereskényi vegyiüzemben dolgozott, majd 1954 januárjától újabb egy évre ismét Nyitranovákiba ment. Ezután 1956 októberéig Tornócon, a takarmánykészítő vállalatnál alkalmazták, majd több mint egy évig a jáchymovi uránbányában dolgozott. Hazaérkezése után négy évig a jánosházi (Tardoskedd – Sók) állami birtokon dolgozott etetőként, fejőként, majd 1963 szeptemberétől a tornóci szövetkezetben, ahonnét 1982-ben nyugdíjba ment, de egészen 1995-ig folytatta a munkát a nyugdíj mellett.

1949 márciusában nősült, a házasságból három gyermek született: Bernadett, Antal és Oszkár. Felesége halála (1989) óta egyedül él szülőfalujában, Sókszelőcén.

Hučko Károly

Hučko Károly 1926. augusztus 3-án született Vágsellyén. Édesapja munkás volt, de a vágsellyei kisbírói posztot is betöltötte. A családnak háborús tragédiát kellett megélnie: az apa 1943 januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Édesanyja háztartásbeliként egyedült maradt a négy gyerekkel. Hučko Károly pilótának jelentkezett, de repülőgép-szerelőnek vették fel, ami azt jelentette, hogy három hónapos gyalogsági kiképzésen kellett részt vennie – 1944 júniusában kapott behívót Komáromba. Románia átállásakor jutott ki Erdélybe a frontra, ahol egy hónap után szovjet fogságba esett. 1948 októberében jutott haza. Ezután építkezéseken dolgozott. 1949 októberétől 1950 márciusáig Jičínben szolgált a csehszlovák hadseregben, ahol repülőmegfigyelői tanfolyamon vett részt. Családfenntartó lévén csak öt hónapot kellett töltenie a hadsereg kötelékében. Utána egy ideig építkezésen dolgozott, 1950 júniusától vasutas lett: a Pozsony és Galánta közti vasútszakaszon 4 évig pályamunkás, majd 17 évig pályamester. 1987-ben nyugdíjazták, csak a pozsonyi főpályaudvar felújítása után, de később is hívták helyettesíteni minden nyáron, télen pedig fűtőként dolgozott a nyugdíj mellett.

1950. augusztus 19-én kötött házasságot, amelyből két leánygyermekük született. Felesége halála óta egyedül él szülővárosában, Vágsellyén.

Simon Attila, Történész

Általános iskolai tanulmányait Bátkában végezte, majd a rimaszombati gimnáziumban érettségizett 1984-ben. A pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar nyelv és irodalom – történelem szakos tanári oklevelet (1989). Ezt követően a bátkai alapiskolában, majd a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnáziumban tanított. 2001-től a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet tudományos munkatársa, később az intézet történeti szakosztályának igazgatója. 2005-ben a Pécsi Tudományegyetem multidiszciplináris doktori iskolájában doktori (PhD) fokozatot szerzett. Ugyanettől az évtől a Selye János Egyetem Tanárképző Kara Történelem Tanszékének a tanszékvezetője. 2011-ben a Pécsi Tudományegyetemen habilitált.

Szakmai érdeklődésének középpontjában elsősorban a szlovákiai magyarok két világháború közötti története áll. Kutatásai során részletesen foglalkozott a szlovákiai magyarok első bécsi döntés előtti magatartásával illetve a korabeli kormánypárti magyar politika kérdésével, de a szlovákiai magyarok 1956 során tanúsított magatartásával is. Több monográfia és kötet szerkesztője, összeállítója, számos tanulmány és ismeretterjesztő írás szerzője. Több – részben társszerzőkkel közösen írt – tankönyv szerzője. Alapító elnöke a Történelemtanárok Társulásának, tagja az MTA Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanácsának.

2014. november 1-től a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója.

Stark Tamás, Történész

A téma egyik legnevesebb szakértője. 1995-96-ban az USA Washingtoni Holocaust Emlékmúzeum Kutatóintézet ösztöndíjasa, 1983 óta az MTA Történettudományi Intézet Intézetének munkatársa, valamint a Terror Háza Múzeum főmunkatársa. A GULÁG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány kuratóriumi elnöke volt 2016-ig.

Muszkaföldön

A hadifogságból visszaérkezőkkel kapcsolatban elterjedt egy félig viccnek vehető mondás: amikor a foglyok a szabadulásuk után Pesten leszálltak a pályaudvaron, a nyugati fogságból visszatérők hordárt kértek, míg a volt szovjet hadifoglyok hordágyat. Mint minden valóság, a hadifoglyoké sem volt ilyen fekete-fehér. A nyugatosok is mondtak hátborzongató történeteket, de a legszörnyűbb esetek – egy visszaemlékezőm szavaival élve – a „Keleti Egyetemen” játszódtak le. A kötet alapanyagát a II. világháborús hadifoglyok második csoportja adja, tehát azok a felvidékiek, akik hosszabb-rövidebb időre – megjárván a „Muszkaföldet” – szovjet hadifogságba kerültek. Hogy pontosabbak legyünk, az itt megszólaltatott visszaemlékezők Dél-Szlovákia nyugati részéből származnak: a Vágsellyei, Galántai, Szenci, Dunaszerdahelyi, Komáromi és Érsekújvári járásból. A könyv két részre osztott: a bevezető rész (Előszó) a harmincnyolc visszaemlékezővel elkészített interjú tematikus idézetei alapján mutatja be a szovjet hadifogság jellegét. A második, fő részét Tóth Károly, Sulci József és Merva Arnold komplett történetei alkotják. A kötet emléket kíván állítani nemcsak azoknak, akik a hadifogságot túlélték, hanem a fogság során elhunytaknak is.

Tovább az intézet könyvesboltjába

Impresszum

Adminisztrátor - Rysavy Pál

Kapcsolat, vetítések: muszkafoldon@foruminst.sk


MUSZKAFÖLDÖN DOKUMENTUMFILM

Rendeztő: Laczkó Sándor
Kamera: Laczkó Sándor, Csambal Tamás, Domján Kristóf
Ötlet és forgatókönyv: Kőrös Zoltán
Szerkesztők: Kőrös Zoltán, Csanda Gábor, Simon Attila
Narráció: Jakubecz László
Vágó: Laczkó Sándor
Grafikai munkák: Szamák Mihály
Nyelvi korrektorok: Haraszti Ildikó, Laczkó Judit
Közreműködött: Gila Stúdió
Támogatók: SZK Kormányhivatala, Bethlen Gábor Alap


A VISSZAEMLÉKEZŐK EGYÉNI VIDEÓI

Szerkesztő: Kőrös Zoltán
Kamera: Laczkó Sándor, Csambal Tamás, Domján Kristóf
Vágó: Laczkó Sándor

Impresszum

A MUSZKAFÖLDÖN dokumentumfilm kizárólagos jogtulajdonosa a Fórum Kisebbségkutató Intézet.


www.foruminst.sk